Kegyeleti virágdíszek

„Egy ember addig él, amíg emlékeznek rá.”

Fekete István

A virág, mint a szeretet, tisztelet jelképének természetes szépségű kifejezője az emberi élet valamennyi sorsfordulójának állandó kísérője a születés, a ballagások, a házasságkötés és az elhalálozás alkalmainak is lélekig hatoló jelképeként. A virágoknak már az emberi civilizáció kezdeteitől fontos szerepe volt a temetkezések során: léteztek olyan kultúrák, ahol az elhunytat kedvenc virágaitól is elbúcsúztatták, hiszen a virág maga az élet, annak lényegiségét hordozó örök esztétikum. A virágok elválaszthatatlan részei a temetésnek, velük teljes és méltóságteljes a végső búcsú. Még utoljára kifejezhetjük velük szeretetünket,együttérzésünket, leróhatjuk tiszteletünket kedves halottunk iránt. Az élet e gyönyörű ajándákával adhatjuk át lelkünk súlyán is könnyítő módon halottunkat a másvilágnak.

Az Omega Temetkezési Vállalat abban is segít, hogy a szeretteinktől való végbúcsút megszépítő viágok a megfelelő módon és szépségük teljében ékesítsék az eltávozó utolsó földi útjának legvégső állomását, a szertartás helyszínéül szolgáló ravatalozót és a friss sírhalmot.   Az Omega végső jel teljes záró tiszteletadásának jegyében igyekszünk a hozzánk fordulóknak ebben is segíteni. Egyházi temetési szertartás esetén a pap elé helyezett gyönyörű virág a mi ajándékunk. Saját virágkötészetünk és üzletünk pedig minden igényt kielégítő sírcsokrok, koszorúk nívós, az alkalom és a hozzátartozók, valamint az eltávozó lelkületéhez legillőbb módú megalkotását is vállalja. A nálunk rendelt csokrokat, koszorúkat természetesen minden egyéb költség nélkül kiszállítjuk a temetés helyszínére.

 A végső búcsú virágszépségbe zárt lelki sugarának gyönyörű gyászcsokrait, koszorúit megtekintheti az alábbi fotókon, mi így is igyekszünk Önt segíteni a választásban, de egyéni elképzeléseket, megrendeléseket is igényes módon teljesítünk.

 

Cím: 4600 Kisvárda, Zrínyi tér 11.

Kontakt: ifj. Paróczai László

Tel.: (70) 709 1121 vagy  (30) 694-7469

Omega Temetkezési Vállalat